Apámmal ma összezördültem, úgyh utána mentem ki csak fél órával, és gyalog. Asszem már béke van. Elegem van, h sose gondol arra h mások mit akarnak. "Ha Diablot elviszik, én nem fogok minden nap kijárni." Hogy őt idézzem. Aham, persze, ő csinálhatja. de ha egy nap azt mondom h fáradt vagyok, és nem megyek ki, akkor bezzeg h mien önző vagyok, és nem mondhatom h nem, mert várnak. Na és akkor ő? Ő mit csinál?! Hát nem ugyanezt? Elegem van.

Na és akkor jönnek a röplabdával is, h heti 4 edzésre járok, ebből következtőleg + a szerdai rajzszakkörrel péntek kivételével fél 5-kor érek haza. Mert akkor fél 6-kor. Tegnap meg benn voltam fél 7-ig... hát ez van. Vállaltam, meg is csinálom. Ne akarják már megmondani, h mikor menjeke dzésre, és mikor nem. Anyám kitalálta h elég nekem a hétfői és pénteki edzés, mint régen. Aham, akkor elég volt. De most h nagyokhoz is járok... a kis edzések semmit sem érnek. Nem fogom abbahagyni akkor sem. Ha keddire nem is, de csütörtöki edzésre mindenképp járni fogok. Azért, mert egy másik világ van, ami sokkal szabadabb, nem fogják elvenni tőlem azt, amit akarok. Amit imádok. Nem hagyom.

Na és közbe Hari is bejött a képbe, Tomival és Gézával együtt. Hát marha jó. Harit inkább nem említem. Futtassam magam után. Hát kössz. Csak összezavar. Géza már másik eset... ma, ahogy végignézett rajtam. Nem tudom hova tenni. Tomi meg... áh nem értem. Mikor ma én mentem hozzá h segítsek e, mondja h nem kell. Majd utána meg már ő jön oda hozzám. Mindig ő. Most az egyszer én, de nem fogadja el. Majd 1 perc múlva megint próbálkozik. Miért ilyen bonyolultak a pasik?